A HVG hírhedt publicistája is nekiállt mentegetni Puzsérékat

2025. február 21. 09:20

Tóta W. Árpád szerint a „szétrohadt erkölcsű, a szolgaságba belebutult slepp parancsra cselekszik”.

2025. február 21. 09:20

Keretlegények és -leányok által szervezett mocskos hadjáratnak nevezte Facebook-bejegyzésében Puzsér Róbert leleplezését a HVG publicistája: Tóta W. Árpád. Szerinte ugyanis amit a kollégája mondott, az „ékegyszerű” és a nagy többségnek érthető: nem ugyanaz a bűn elkövetése és a hajlam.

Ezt is ajánljuk a témában

„Mert aki otthon arról ábrándozik, hogy de jó lenne lopni, az nem ugyanúgy bűnös, mint aki tényleg kirámolja a nemzeti bankot, és a közpénzjelleget kinevetve luxuslakást vesz belőle New Yorkban. Nem ugyanaz bankrablós filmeket nézni és ellopni a Mátrai Erőművet” – érvelt Tóta W, aki szerint egyértelmű, hogy

 a „művelet” nem Puzsér ellen irányult, hanem Magyar Pétert próbálták ütni vele. 

Ezt is ajánljuk a témában

A résztvevők pedig szerinte a szokásosak, „élen a szefósokkal, akik életükben egy egyenes mondatot nem bírtak még leírni, sem kinyögni, és láthatóan sosem jutott az agyuk elég oxigénhez. Utána pedig jön libasorban a szétrohadt erkölcsű, a szolgaságba belebutult slepp, parancsra. Mindezt közpénzből. Mindenki pénzéből tartják fenn a rohamosztagot, amely egy szűkölő törpe kisebbség rablott javait védelmezi, bármilyen hazugság árán. Így teszik undorítóvá az országunkat”.

Ennek is vége lesz egyszer, amikor ennek vége lesz – ígérte a publicista. 

Fotó: YouTube/HVG

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zsolti99
2025. március 01. 10:32
Ez az egy mondat "valahogy" kimaradt a facebook bekegyzés idézéséből: "A pedofil bűnsegédje, na az egyértelműen bűnös, de hát azt Katika kimenti ugye hősiesen, ilyen a nemzeti-keresztény superwoman."
B_kanya
2025. február 22. 17:14
zerotolerancia666 2025. február 21. 11:30 "az hogy van hogy itt minden nem magyar és nem keresztény hatalmas lehetőségeket kap a mondandója kifejtésesre" Mondjuk pont az MHM szokott bejárni a közmédiába, mert ők elfogadják a meghívásokat. Van velük bajom, de a többi ellenzékinél ebben is sokkal jobbak.
B_kanya
2025. február 22. 17:11
GBacsfalvisternerregnix 2025. február 21. 14:14 "Kaleta gyerekpornó nagykereskedő volt, 19000 gyerekpornó képpel a hivatali számítógépén" Apróság, de ha ez névvel vállalalod, akkor kaleta leperelheti a szaros gatyádat, ugyanis azért is kapott ilyen felháborítóan enyhe ítéletet, mert nem sikerült igazolni, hogy fizetett volna. Persze ha van rá bizonyítékod, akkor elő vele, sitteljék csak le. Vagy HAZUDTÁL.
Wolfram004
2025. február 22. 14:46
Hogy reménykedhetett ez a beteg tóta, hogy Puzsérnakl sikerül kiharcolnia valami kis enyhítést, ahol legalább az egyik lábát beteheti - az ajtón. Ez most nem jött össze tótawé, hiába dühöngszm ábrándozz csak tovább. :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!